Amikor az a baj, ha jegyet kér az utas.
"Szinte soha nincs bajom a buszvezetőinkkel, sokan már arcról felismernek, csak egyikükkel gyűlt meg a bajunk pár hónapja. A barátomra vártam, nem tudtam, hogy eléri-e a buszt, így nem vettem kiegészítő jegyet, mivel Budapest közigazgatási határáig érvényes a bérletem. Megnéztem a szabályzatban, bármikor lehet újabb jegyet venni a buszon, de a meglévő jegy vagy bérlet érvényességi határa előtt kell ezt megtenni. Barátom felszállt a következő megállónál, én pedig előrementem a vezetőhöz, hogy megvegyem a jegyet, épp a határon levő megálló előtt. Este lévén nem szállt fel senki, jegyvásárlási szándékomra pedig üres tekintet volt a válasz, majd az útra szegezte a tekintetét. Megismételtem kérésem, hátha csak halk voltam, erre gyorsan száguldva a szerpentinen - komolyan az életünkért aggódtunk - elkezd mérgelődni, hogy miért most kell neki ezt kiadnia, végül nagy kegyesen nyomtatott nekünk egyet fél kézzel, fél szemmel. Valószínű a BEB bérlet kiegészítőjét nem tudta rendesen beütni a gépbe, ezért lett ránk mérges, hogy ilyet kértünk.
Már arra is gondoltunk, hogy hagyjuk a csudába, és ha ellenőr jön megmondjuk, hogy kértünk jegyet de nem volt hajlandó adni.
Rossz szájízzel szálltunk le a buszról, nem problémáztunk, mert a végén otthagyott volna minket a semmi közepén az éjszakában, meg amúgy is elég gyakran szállít minket... "
Jegyvásárlás miatt mérges a sofőr
2008.02.12. 12:49 Volannal Utazunk
Szólj hozzá!
Címkék: jegyvásárlás sofőr
A bejegyzés trackback címe:
https://volannalutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr16336177
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek